Bűnügy

Horror disznóvágás Csobajon: csontozókést dobott feleségébe egy férfi, az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett

Bűnügy

Most jelentették be: 23 milliárd forint értékű, 154 kg kokaint foglaltak le a csepeli szabadkikötőben

Gazdaság

Újabb boltlánc jelentette be, hogy zárva lesz december 24-én

Vírustól fostak, hánytak közel kétszázan hétfőn Lábatlanban

RövidenRöviden

A közétkeztetést biztosító cég leveséből kimutatott Bacillus cereus nevű kórokozó, valamint az emberről emberre terjedő Calici vírus okozta Lábatlanban a hét elején csaknem kétszáz ember megbetegedését – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal csütörtökön.

A vizsgálatok szerint a levesből kimutatott bacilus mellett a Calici vírus következménye, hogy a fertőzöttek száma nagymértékben megnövekedett.

A fertőzési lánc megszakítása óta újabb megbetegedés nem történt, de a főzőkonyha működését csak az ismételt higiénés és laboratóriumi vizsgálatok után engedélyezik – írták.

Lábatlanban hétfőn a Zengő óvoda és bölcsőde két telephelyén nyolcvan gyerek és a dolgozók fele, az Arany János általános és művészeti iskolában pedig százöt gyerek hiányzott hányással és hasmenéssel járó betegség miatt, ezért keddre és szerdára is rendkívüli szünetet rendeltek el.

Dinnyés József polgármester a város közösségi oldalán közölte, hogy csütörtökön már a megszokott rendben működtek az intézmények. A közétkeztetést átmenetileg egy másik szolgáltató biztosítja, miután a megbetegedéseket okozó ételszállító cég működését felfüggesztették.

Ezek is érdekelhetnek

Gulyás Gergely: továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök

Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága nem esik egybe Magyarország nemzeti érdekeivel

A kormány napjai meg vannak számlálva: Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját

Müller Cecília szankciókat is bevezetne a szűrővizsgálatokat elbliccelőkkel szemben

Százból csak 6 fiatal dolgozna még 2033-ban is Magyarországon

Fidesz: Gyurcsányék háborúba sodornák az országot, elajándékoznák fegyvereinket!