Baleset

Súlyos buszbaleset történt az éjszaka Zalában, rengetegen megsérültek

Bűnügy

Vérlázító: durva bírságot kaphat, aki kukákból gyűjt visszaváltható palackokat

Életmód

Vége a magyarok kedvencének, 117 év után nem gyártják tovább

24.hu: Rogán Antal szólt Varga Istvánnak, hogy le fog mondani

Varga István
Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi már csak egykori elnöke.

A 24.hu szerint egyenesen Rogán Antal vitte a hírt Varga Istvánnak, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnökének, hogy hirtelen őszinteségi rohama miatt kegyvesztetté vált.

Mint ismert, a fideszes médiaközpont vezetője egy interjúban olyanokat talált mondani, hogy

előbb nyitja meg az Indexet, mint az Origót, Élet és Irodalmat, valamint Magyar Narancsot olvas, mert „igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon” lát.

Mindezek mellett Vargának a lakájmédiáról is volt néhány, nem éppen dicsérő szava, mire még aznap bejelentette, hogy önként lemond a kuratóriumi elnöki pozíciójáról. (Kocsis Máté pedig levélben igyekezett nyugtatni a kritikától elkámpicsorodott propagandamunkásokat.)

Az „önként lemondás” már elsőre viccnek hangzott, így nem annyira meglepő, hogy 24.hu úgy tudja,

Varga Istvánnak egyenesen Rogán Antal kabinetminiszter vitte a selyemzsinórt.

A lap azt írja, Orbán Viktor környezetében rendesen kiverte a biztosítékot a váratlanul szintére sikerült interjú, Varga szavai megbocsáthatatlanok voltak az egyenvéleményekhez szokott közegben.

Ez is érdekelhet:
Boross Péter: „a női politikusok viszik a prímet a primitívségben”

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy irányíthatatlanná vált repülőgép

Ismét veszett kutyát találtak Szabolcsban, rendkívüli intézkedések lépnek életbe

Magyar Péter sms-t küldött Kubatovnak és Rogánnak

„Mi a titkod?” – Magyar Péter most Orbán vejéről borított

Durvul a helyzet: Magyar Péter bebuktatta Rogán Antalt, Ádámot és Barbarát

Kijött Magyar Péter az ügyészségről – erről kérdezték

Rogán Antal a londoni luxushétvégéjéről: „A bevallott jövedelmem nem kevés”

Magyar Péter azt állítja, Rogán Antal az állampolgárok adatai miatt szerezte meg a Vodafone-t

„Ne nyúljon hozzám!” – Schadl György indulatba jött, amikor Rogán Antalról kérdezték