Leleplezés a közmédiában: az előválasztás célja csak a médiafigyelem megszerzése

Az évi 92 milliárdból Fidesz-propagandát harsogó csatornán azon kesergett a fideszes elemző, hogy az ellenzéknek van pofája felhívni magára a figyelmet.

Erdős Gergely
Erdős Gergely elemez.

Nehéz megfelelni a kormányakaratnak: eddig a köztévébe berángatott propaganda-habosítók azon ál-aggódtak, hogy az ellenzéki pártok már nem is látszanak, ehhez képest a Századvég elemzője hétfőn már amiatt kesergett, hogy az ellenzéki főpolgármester-előválasztás

„egyetlen valódi célja a médiafigyelem megszerzése”.

Erdős Gergely az M1-en azt mondta, az első forduló indulói, az MSZP-s Horváth Csaba és Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje egyetért abban, hogy programjaik 90 százalékban azonosak, így nem meglepő, hogy a kampányukban nem ütköztek valódi érdekek, koncepciók, inkább csak szimpla hatalmi harc zajlott.

A Fidesz-közeli „kutatócég” beszélő feje úgy véli, hogy az előválasztás koncepciója a kezdetektől fogva „több sebből vérzik”, és szerinte sokat elmond a baloldali pártok állapotáról, hogy Puzsér Róbert, „egy celeb kénye-kedve alapján alakították az előválasztások forgatókönyvét”.

Kérdéses, hogy miért volt szükség politikai tényezőként tekinteni Puzsér Robertre, hiszen ezek a pártok folyamatosan hangoztatják, hogy támogatottságuk Budapesten a legnagyobb – fejtegette Erdős Gergely.

Az ellenzéki előválasztás első fordulóját egyébként az a Karácsony Gergely nyerte nagy fölénnyel, akiről a Századvég egy másik szakértője pár napja még azt mesélte, hogy ő egy politikai halott.

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek