Perre készül a DK a kormány sorosozó gyűlöletkampánya miatt

Soros György plakát

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat az állítólagos közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop Soros! elnevezésű kormányzati kampányt.

A párt frakcióvezető-helyettesének, Arató Gergelynek pénteki, a Miniszterelnökség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján egy Svájcban megjelent interjúra hivatkozott, melyet a 2017-ben elhunyt kampánytanácsadó, Arthur Finkelstein üzlettársa adott.

George Birnbaum ebben egészen részletesen kitálalt arról, hogyan „alkották meg” a Soros Györgyre épített gyűlöletkampányt a Fidesz számára, kitérve arra is, hogy kezdetben például telefonos közvélemény-kutatással mérték fel: egyáltalán elég ismert-e Soros Magyarországon ahhoz, hogy az emberek majd utálni tudják.

Arató Gergely most azt mondta, ha kormány nem adja ki a dokumentumokat, akkor pert indít.

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Teljes extázisban a DK az időközi után: nem kizárt, hogy 2026-ban behúzzák a kétharmadot?

„Óellenzéked”: kirabolták, azért dörömbölt, állítja Gyurcsány drogos kihívója

Abd El Rahim Ali kihívta Gyurcsány Ferencet a DK elnöki székéért

Nem vett részt a Tisza a Fővárosi Közgyűlés ülésén: „Elég volt abból, hogy Szentkirályi Alexandra balhét és színházat csinál”

Magyar Péterék újra kórházlátogatásra indulnak