Visszautasítja az ügyészség az igazságszolgáltatást ért politikai nyomásgyakorlást

Mármint nem a kormánypárti nyomásgyakorlást, ami ugye eleve fel sem merülhet, hanem a Momentumét.

A Legfőbb Ügyészség épülete előtt akciózott hétfőn este a Momentum, mely során olyan ügyeket írtak a járdára, melyekkel szerintük foglalkoznia kellene az ügyészségnek.

Mindezen úgy megütköztek Polt Péterék, mint hithű fideszes a szánkórongáláson, és egyből egy cirkalmas közleményben magyarázták el, hogy a Momentum által felfirkált „bűnök” közül sajnos, melyikkel miért nem jutottak dűlőre. A dolgozatnak egyébként nem kevésbé cinikus címet sikerült adni, mint hogy:

„Az ügyészség visszautasítja az igazságszolgáltatást ért politikai nyomásgyakorlást.”

:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum
Lemondott a Momentum elnöke
Hat országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
Lemondott Fekete-Győr András a Momentum pártalapítványának éléről
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók