Szijjártó Péter lett az Év embere a Figyelőnél

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert választotta a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó Figyelő a 2018-as esztendő emberének.

Az egykor szebb napokat is látott lap eposzba illő szóvirágokkal ecseteli, miért is döntött úgy, hogy az egészmogyorós csokit és a kakaós kekszet különösen kedvelő Szijjártónál senki sem tett le többet idén az asztalra:

  • „ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere”,
  • „a magyar modell a világ számára is érthetővé vált”,
  • „ráadásul egyre többen csatlakoznak a magyar állásponthoz”.

Szijjártó rátermettségét decemberben a CNN-ben is próbálta bizonyítani, a hangulat azonban meglehetősen más volt, mint a hazai közmédia és a kormánypropagandát odaadóan kiszolgáló holdudvar háza táján.

A Figyelő negyedszerre osztotta ki az Év embere díjat, a kitüntető cím tavaly Matolcsy Györgynek járt.

Besült a Fidesz digitális honfoglalása, bajban vannak Orbánék a Facebookon
Kínos hangfelvétel szivárgott ki Szijjártó Péterről
Orbán Viktor az éjszaka közepén hívta fel Hajdú Pétert
Ez már Orbán követőinek is sok volt
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók