Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

339 millió forintot szórtak szét év végi jutalomként a Matolcsy-vezette jegybanknál

Átlagosan nettó 549 ezer forint ünnepi bónusz került a karácsonyfa alá a Magyar Nemzeti Banknál dolgozóknak, a jutalomosztás hatszáznál több munkavállalót érintett.

A pénzesőről a Napi.hu cikkezett. Mint írták, összesen 339 millió forintot dobtak szét, ebből 619 alkalmazottnak lett szebb a karácsonya. A jutalmazottak 83 százaléka nem vezető beosztású.

„A jutalmakról a munkáltatói jogkör gyakorlója a szakterületek vezetőinek javaslata alapján döntött. Az MNB elnöke és alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül sem prémiumot, sem jutalmat nem kaptak”

– írta a jegybank közlése nyomán a Napi.

A lap megjegyezte,

  • 2017-ben átlagosan közel nettó 324 ezer forintos jutalmat kaptak az MNB dolgozói, tavaly 468 munkavállaló között osztottak szét nettó 151,6 millió forintot;
  • 2016 végén 400 dolgozó kapott jutalmat, akkor 260 millió forintot szórtak szét, ez átlagosan 650 ezer forintot jelentett az ügyes alkalmazottaknak.

Kapcsolódó friss hírek

Riasztották a katasztrófavédelmet, több száz dolgozót menekítettek az SK komáromi akkugyárából

Nyomoz a rendőrség a reggel, egy budapesti iskolában történtek miatt

Orbán papagájjá változott, amikor Rogán korrupciós ügyéről kérdezték

KSH: 605 400 forint volt a bruttó átlagkereset februárban

Orbán Viktor bemondta, hogy mindenkinek lesz szakmája és tisztességes fizetése

Megvertek egy rendőrt Nyírábrányban