Magyar zászlót akart felgyújtani egy fiatal lány Nagyváradon

De egy „szemfüles, elkötelezett magyar fiatal” nem hagyta.

Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót a nagyváradi Fekete Sas-palotában, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon – írta a Maszol.ro erdélyi hírportál az RMDSZ közleményére hivatkozva.

A szombatról vasárnapra virradóra történt esetről a lap videofelvételt is közölt, amelyen látható, amint egy fiatal nő székre felállva egy öngyújtó lángjával próbálja meggyújtani az épület falára kifüggesztett piros-fehér-zöld zászlót.

A Bihar megyei RMDSZ közleménye szerint a videofelvételt készítő

„szemfüles, elkötelezett magyar fiatal” közbelépése

akadályozta meg azt, hogy a zászló lángra kapjon. Felidézték: korábban is megpróbálták letörni vagy leszakítani a magyar zászlót, amelyet az elmúlt négy hónapban már négyszer rongáltak meg, az RMDSZ pedig valamennyi alkalommal feljelentést tett a rendőrségen.

„A Fekete Sas-palota passzázsa végig be van kamerázva, és tudomásunk van róla, hogy az eseteket rögzítették is a térfigyelő kamerák. A rendőrség értesülésünk szerint nem kérte ki a felvételeket, így egyik elkövetőt sem kerítette kézre” – idézte a Maszol az RMDSZ közleményét. Hozzátették: mivel az épület egy nemrég felújított műemlék, és van működő önkormányzati térfigyelő kamera, saját kamerát nem szerelhettek fel, mert nem engedélyeznek egy újabb beavatkozást.

A szervezet azért is érthetetlennek tartja a történeteket, mert a székházra az Európai Unió, Románia, Magyarország és az RMDSZ zászlaját is kitűzték, így a magyar zászló jelenléte „egyértelműen nem provokatív” a részükről.

„Elítélünk minden ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket, elhatárolódunk minden olyan megosztó és kirekesztő magatartástól, amely a békés együttélés és nemzeti szimbólumaink szabad használata ellen irányul” – szögezte le az RMDSZ Bihar megyei szervezete.

Orbán magyargyűlölő haverja szerint Trianon nem büntetés volt, hanem az igazság pillanata

Emberre támadt egy medve az erdélyi Monorfalvánál

Óriási áramkimaradás Prága jelentős részén, egyelőre nem tudják, mi történt

Akkora a pánik, hogy Sulyok Tamást is elzavarták Erdélybe

Orbán ismét az erdélyieknek puncsol, miután a magyargyűlölő bálványa elbukott

71 európai parlamenti képviselő jön a Budapest Pride-ra