Nagyon együtt van a rendőrség és a Fidesz, ha tüntetők ellen kell hergelni

Kormányellenes tüntetés Budapesten
Az Országház előtti Kossuth Lajos téren tartott kormányellenes tüntetés résztvevői 2018. december 14-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

16 óra 43 perckor tette közzé az MTI a hírt, miszerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte velük: több olyan személyt is őrizetbe vettek az elmúlt napok kormányellenes tüntetései során, akiknek korábban meggyűlt már a bajuk a törvényekkel.

A BRFK-nál valamiért azt is fontosnak tartották kigyűjteni, hogy az előállítottak között kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található.

Szombat délután vagyunk, mégis mindössze 9 perc kellett a Fidesznek, hogy lecsapja a rendőrség által feldobott labdát, és 16 óra 52 perckor már kész, kiküldött sajtóközleménye volt a pártnak arról, hogy

egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözői körök is részesei „a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak”,

majd elismételték a BRFK leckéjét, miszerint „a Budapest utcáin randalírozó agresszív és erőszakos vandálok” között „drogost, autótolvajokat, lopás, garázdaság, rongálás miatt elítélteket” is találtak.

Még azt lenne érdemes megnézni, hogy a propagandamédia hány másodpercen belül csatlakozott rá a rendőrség-Fidesz teammunkára, szerteszét interpretálva az olvasóiknak, hogy nincs itt semmi látnivaló, csupán „Soros bűnözői körei” óbégatnak az utcákon, a rendes emberek örülnek a túlórának, a fideszes különbíróságoknak, üdvözlik a korrupciót, mindenük a stadion és ha mennének is tüntetni, legfeljebb kisvasúttal, a Békemenetre.

A „Zsolti bácsi” ügyről beszélő férfi is felszólal Puzsérék tüntetésén, Kocsis Máté őrjöng

„Ki az a Zsolti bácsi?” – Tüntetést szerveznek a Szőlő utcai intézetnél

Balatonfüreden tart kétnapos zárt frakcióülést a Fidesz-KDNP

Hadházy Ákos kemény őszre számít a belpolitikában

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Légy dagasztotta a tésztát a baracskai pékségben