Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Nagyon megszívatnák a munkavállalókat Kósáék, kiakadt a szakszervezet

Majdnem dupla annyi túlórára lehetne ezentúl kötelezni a dolgozókat egy fideszes javaslat szerint.

RövidenRöviden
Nagyon megszívatnák a munkavállalókat Kósáék, kiakadt a szakszervezet
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azt a fideszes egyéni törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében három évre emelnék a munkaidőkeret elszámolását. Az ügyben Kordás László, a szervezet elnöke kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) soron kívüli összehívását.

A MaSzSz közleménye szerint a Fidesz ezzel az egyéni képviselői indítvánnyal akarja módosítani a munka törvénykönyvét, ugyanis Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos – mindketten fideszes országgyűlési képviselők – nyújtotta be azt a törvénymódosító indítványt, amelynek az elfogadása esetén

három évre emelkedik a munkaidőkeret elszámolása, azaz a munkáltatóknak 3 éves időszakon belül kell elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal.

A javaslat ezen felül a túlórák számát is emelné, ugyanis jelenleg egy dolgozó legfeljebb 250 óra túlmunkára kötelezhető,

a fideszes képviselők javaslata azonban a túlmunkák felső határát 250 helyett mostantól 400 órában állapítaná meg.

A szakszervezet szerint ha az Országgyűlés elfogadná ezt a javaslatot, az egyet jelentene azzal, hogy a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, a heti két pihenőnap bármely napra eshetne, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, például a több műszakos munkarendben foglalkoztatottaknál pedig havonta egy munkaszüneti nappal kellene beérniük az embereknek. Ez a MaSzSz szerint oda vezetne, hogy

az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék.

Felidézték, hogy a kormány tavaly tavasszal már benyújtott egy hasonló törvényjavaslatot, ami szintén egyéni képviselői indítvány volt, hiszen így elkerülhetik az érdemi egyeztetést és gyorsan át lehet vinni az előterjesztést az Országgyűlésen.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy tavaly a kérdés tárgyalásakor a szakszervezetek nyomására a kormány visszavonult.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Kósa Lajos azt mondta Karsai Dánielnek, hogy támogatja az eutanáziáról szóló népszavazási kezdeményezést

Űrpolitikai csoport alakult a parlamentben, Kósa Lajos is részt vesz benne

Újabb négy évre Kósa Lajost választották a korcsolyaszövetség elnökének

A csomagküldésre is kiterjesztené a fóliázós törvényt a kormány

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Kiszámolta a KSH: 605 100 forint volt az átlagkereset januárban