Bűnügy

Megölte 12 éves szerelmét egy 32 éves férfi Nyíregyházán

Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Bűnügy

Fordulat a meggyilkolt 12 éves lány ügyében, megszólalt a nagybátyja

Két fotóval mutatjuk, mennyire megbolondult az időjárás

Beszédes fotókat készített az MTI fotóriportere, melyeknél mostanában talán semmi sem mutatta meg, micsoda zavar is van időjárásunkban.

A közmédia munkatársának ehhez csak Zalaegerszegre, egészen pontosan a Becsalihegy városrészbe, Horváth Rudolfné családi házának udvarára kellett benéznie.

Ott ugyanis az a látvány fogadta, hogy

gyönyörűen virágzik az orgona.

Virágzó orgona Zalaegerszegen 2018. november 12-én

Virágzó orgona Zalaegerszegen 2018. november 12-én. Fotó: MTI/Varga György

Virágzó orgona Zalaegerszegen 2018. november 12-én

Virágzó orgona Zalaegerszegen 2018. november 12-én. Fotó: MTI/Varga György

A közönséges orgona másik neve májusi orgona, méghozzá azért, mert májusban szokott virágozni. Idén november 12-én is sikerült nyílnia.

A folytatásban egyébként lassacskán hűlni kezd az idő, vasárnap a meteorológusok szerint hózápor is lehet. Havat egyébként már az október hozott a Kékestetőre, igaz, csak mutatóba.

A napokban várható időjárásról itt írtunk részletesen:

Ez is érdekelhet:
Próbajátékra jön Paul Pogba tesója a Fradihoz

Kapcsolódó hírek

Magyar Péter a propagandamédia bojkottjára szólított fel a szombati tüntetésen

Visszatért merénylete helyszínére Donald Trump, Elon Musk is felszólalt a kampányrendezvényen

Frissült az időjárás előrejelzés: itt lesz nagy eső szerdán

Akár 50 milliméter csapadék is lehullhat a napokban – mutatjuk, hol várható a legtöbb eső

Fordul az időjárás: már látszik, mi vár ránk a következő napokban

Nem kímél az időjárás a folytatásban, nagyot zuhan a hőmérséklet

Beborítja az országot az eső, de már látszik, meddig fog tartani

Viharos széllel érkezik a hidegfront, aztán pénteken 30 fok is lehet ezeken a területeken

Kiadós eső érkezik: másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére