Belföld

Itt van Magyar Péter nagy bejelentése

Gazdaság

Lecsap a Temu piactérre a Gazdasági Versenyhivatal

Baleset

Káosz, tömegbaleset az M7-esen Velencénél, több tucat jármű érintett

Nem nyugszanak, újra jöhet a vasárnapi boltzár

RövidenRöviden
Nem nyugszanak, újra jöhet a vasárnapi boltzár

Újra napirendre kerül a több mint két évvel ezelőtt eltörölt vasárnapi nyitvatartás szabályozásának kérdésköre – írja a Magyar Idők.

Az ügyben a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete fordult Orbán Viktorhoz még szeptemberben, hogy a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését, akár részlegesen, nemzetközi mintára. Most úgy tudni, Palkovics László miniszter felügyeletével „szakmapolitikai megbeszélésre” hívta őket az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Bár hivatalosan nincs szó jogszabály módosításáról a boltzárral kapcsolatban, az ITM államtitkára, Cseresnyés Péter a Magyar Idők szerint azt közölte: „A felvetett téma elsősorban foglalkoztatás-szabályozási, illetve érdekegyeztetési kérdéskör, amely a Pénzügyminisztérium feladat- és hatásköre. Azonban felmerülnek kereskedelempolitikai szabályozási kérdések is, így ebben az esetben javasolt az ITM részéről is részt venni az egyeztetésben”.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a Magyar Időknek azt mondta: ugyan két év alatt átlagosan 50-60 ezer forinttal nőtt az áruházi alkalmazottak bruttó keresete, a mindennapokban mégis számtalan visszás helyzet fordul elő a nem kellő számban rendelkezésre álló állomány hátrányára, ami több, alapvető ágazati kérdés halaszthatatlan újragondolását teszi szükségessé.

Első körben Bubenko felvetette, hogy december 24-én már délben zárjanak be a boltok, a jelenlegi 14 óra helyett.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Megint kezdik: újból előkerült a vasárnapi boltzár ötlete

Novák Katalin fizetése 5,2 millió forintra emelkedett, és ezért pontosan annyit kell dolgoznia, mint amennyit államfői munkássága ért: nagy büdös semmit

Lehűlés érkezik a jövő héten, visszatérnek a hajnali fagyok

„Mocskos komcsi” – Dávid-csillagot festettek a Momentum előválasztási plakátjára Budapesten

Újabb részletek derültek ki Magyar Péter március 15-i megmozdulásáról

Rövidülhet a vasárnapi nyitvatartás a munkaerőhiány miatt