Újraindul a Népszabadság – online újságként és nyomtatott hetilapként – október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették – közölte a lap vezetősége csütörtökön.

A közleményben felidézték, hogy a Népszabadság a magyar sajtótörténet egyik legismertebb és legnagyobb múltú lapja, amelyet 2016. október 8-án az Orbán-kormánnyal „összejátszva” szüntetett meg akkori tulajdonosa.

A Népszabadság 1990 után független napilapként a magyar médiatér meghatározó szereplőjévé vált. Szerkesztősége újságírók nemzedékeinek kiváló iskolája volt, a rendszerváltás után innen indulók ma a független magyar média fontos orgánumaiban dolgoznak meghatározó vezetőként – írták.

Megszűnését követően a Népszabadság szellemi öröksége és védjegye továbbra is fennmaradt. A lap újraindításának alapvető feltétele a védjegy használatára vonatkozó engedély biztosítása volt, amit annak jogosultja, az újkori Népszabadság jelentős személyiségeit tömörítő Népszabadság Egyesület egyhangúlag hagyott jóvá – közölték.

A megújuló Népszabadság online közéleti hírlapként definiálja magát: a https://nszo.hu/ címen megjelenő online felületén a magyar és nemzetközi közélet híreit, a társadalom és a gazdaság fontos, aktuális történéseit dolgozza fel háttéranyagokkal, elemzésekkel, riportokkal és interjúkkal.

Emellett hetente nyomtatott kiadványként is megjelenik, amely a hét legfontosabb témáit és eseményeit járja körbe – tették hozzá.

A Népszava is a médiacsoport része lesz

Kiemelték, hogy a médiacsoport része lesz a Népszava is: a lap tartalmai a jövőben a Népszabadság hetilapjában is megjelennek, így a két lap szellemi öröksége közös platformon egyesül.

A közlemény szerint a megújuló Népszabadság kiadója a Liberty Press Kft., amely a Jelen és a Népszava kiadói jogaival is rendelkezik. A társaság 90 százalékos tulajdonrésze a jelenleg bejegyzés alatt álló 4Sight Media Group Zrt. birtokába kerül, 10 százalékban pedig Tóth Ákos, az újrainduló Népszabadság főszerkesztője tulajdonolja. A 4Sight Media Group Zrt. az induláskor a lap kétévnyi működéséhez elegendő forrást biztosít.

A médiacsoportot négy magyar magánszemély alapította céges érdekeltségein keresztül, mert hosszú távú lehetőséget látnak a magyar médiapiac átalakulásában. Megítélésük szerint „az ágazatot fojtogató” állami befolyás csökkenése olyan új piaci környezetet teremthet, amelyben lehetőség nyílik egy nagy és hatékony közéleti szerkesztőség felépítésére – fogalmaztak.

Megosztás