Jövő héten lezárják Dunapataj mindkét temetőjét, és négy holttestet exhumálnak – értesült a 444. A rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt kezdeményezte az elhunytak testének megvizsgálását, miután a holttesteket olyan otthonokban találták meg, ahol vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak.
Dusnoki Csaba polgármester a lapnak elmondta: kedden és szerdán zárják le a két temetőt – a településen egy katolikus és egy református temető működik, valamint egy régi zsidó temető is található.
„A rendőrség kezdeményezte az elhaltak testének megvizsgálását bűncselekmények gyanújával összefüggésben, azt vizsgálják, hogy nem idegenkezűség okozta-e a halálukat”
– fogalmazott a polgármester a hatóságoktól kapott tájékoztatás alapján. A rendőrök egyelőre azt vizsgálják, hogy az elhunytak otthonában tapasztalt vagyon elleni bűncselekmények mellett személy elleni bűncselekmény is történt-e.
A helyi temetkezési vállalkozó megerősítette, hogy a lezárás ideje alatt senki nem látogathatja a sírhelyeket, és temetéseket sem tartanak.
Többi idén bekövetkezett haláleset is gyanús lett
A 444 meg nem erősített információi szerint az eljárás idén bekövetkezett halálesetekhez kapcsolódik. Mind a négy áldozat egyedülálló, többnyire idős személy volt. A holttesteket minden esetben a reggeli órákban találták meg, és több esetben tudni, hogy az elhunytnak előző este még semmi baja nem volt.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal írásban azt közölte, hogy együttműködnek a nyomozó hatósággal, de a folyamatban lévő eljárásra tekintettel részletesebb tájékoztatást nem adnak.
Mi az exhumálás, és mikor rendelik el?
Exhumálásra – vagyis egy már eltemetett holttest sírból való kiemelésére – hatósági engedéllyel kerülhet csak sor. Büntetőeljárásban akkor rendelhető el, ha a halál körülményei utólag válnak gyanússá, és az elhunyt testének igazságügyi orvosszakértői vizsgálata szükséges a bűncselekmény megállapításához vagy kizárásához. Ilyen esetekben a temető érintett részét vagy egészét lezárják a vizsgálat idejére.





