Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost

KARÁCSONY Gergely
Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje beszédet mond az önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2024. június 10-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A főváros október 15-ig kapott haladékot fizetési kötelezettsége teljesítésére – jelentette be Magyar Éva kormányszóvivő csütörtökön.

A dolog azért érdekes, mert korábban éveken át attól volt hangos Budapest és az Orbán-kormány viszonya, hogy a bukott hatalom igyekezett minden módon bedönteni a fővárost – jogszabályokkal, szolidaritási adóval, inkasszókkal szándékosan lehetetlen helyzetbe hozva Karácsonyékat – az új kormánynak viszont nincs ilyen szándéka, sőt, úgy tűnik, ha kell, még fizetési halasztás is adható.

Magyar Éva elmondta: Budapestnek a jövő héten 37 milliárd, július közepén pedig további 12 milliárd forintot kellene befizetnie. A kormány azonban úgy döntött, hogy meghosszabbítja a haladékot és a fizetési kötelezettséget október 15-ig kell teljesíteni.

A cél, hogy tartós megoldás szülessen a főváros anyagi helyzetének a rendezésére, ezért tárgyalások kezdődnek a fővárosi önkormányzat és a kormány között. Ugyanakkor Magyar Éva hangsúlyozta: a jogszabályban előírt kötelezettséget teljesíteni kell.

Kitért arra is, hogy korábban nyolc önkormányzat kapott haladékot, ebből öt már teljesítette fizetési kötelezettségét és befizette tartozását.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Orbán két szotyihéj-köpködés között: „Az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság”
Vége van, Sulyok Tamás aláírja a saját eltávolításáról szóló alaptörvény-módosítást