Török Gábor a parlament mai ülését nézve érdekes „megfejtésre” jött rá: a politikai elemző szerint a Fidesz alapvetően elhibázta a választási kampányát azzal, hogy Magyar Pétert folyamatosan baloldalinak próbálták beállítani, ám végső soron éppen ezzel tették elfogadhatóvá az ellenzékiek számára.
„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyzi meg Török, aki szerint
„a folyamatos baloldalizás az egyik legnagyobb hiba volt a kampányban”, és sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé válhatott („kalapács”) az ellenzéki szavazók számára.
Ismert, az orbáni propagandagyár és a Fidesz különféle „beszélő fejei” a teljes választási kampányt azzal üvöltözték végig, hogy Magyar Péter baloldali, háborúpárti, ukránpárti és még ki tudja micsoda… Erre most ugyanezek a szereplők amiatt vergődnek ugyanakkora átéléssel, ugyanolyan kidülledt nyaki ütőerekkel, hogy „de hát Magyar Péter mindig is fideszes volt”.





