Egy sor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

Feltárják többek közt a gyermekvédelem, a kegyelmi botrány és az MNB szétrablásának ügyét is.

bujdoso-karman
Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője és Kármán András leendő pénzügyminiszter az új Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2026. május 9-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.

Magyarország Alaptörvényének módosításával három fontos választási ígéretünket teljesítjük – írta Bujdosó Andrea a Facebook-oldalán, úgy részletezve:

  • Két ciklusban, nyolc évben korlátozzuk a miniszterelnöki mandátumot.
  • Megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt.
  • Kimondjuk, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) vagyona továbbra is nemzeti vagyon, és egyúttal lehetővé tesszük megszüntetésüket.

A Tisza-frakció több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi. Az egyik a gyermekvédelem ügyével foglalkozik majd, célja, hogy „rendszerszinten feltárja, miért nem volt képes az állam megvédeni a rábízott gyermekeket”.

Egy másik testület a kegyelmi ügyet fogja vizsgálni, hogy kiderüljön: miként juthatott el egy pedofil bűncselekményben érintett személy kegyelme az előkészítéstől a miniszteri ellenjegyzésig – közölte.

A frakcióvezető hozzátette, a rendszerváltás nem lehet teljes addig, amíg nem tárják fel, hogyan tűnt el a nemzeti vagyon jelentős része a magyar emberek szeme elől:

„A spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését feltáró vizsgálóbizottság célja, hogy az egész ország megértse, milyen politikai, gazdasági és intézményi döntések vezettek a közvagyon elvesztéséhez a spontán privatizáció során.”

„Az ezekhez hasonló parlamenti vizsgálóbizottságok elől az elmúlt évtizedekben következmények nélkül lehetett elsétálni A Tisza-frakció törvényjavaslata azonban véget vet ennek: kötelezővé tesszük a megjelenést és az adatszolgáltatást. Aki a jövőben szándékosan akadályozza a vizsgálóbizottságok munkáját, az a törvény előtt fog felelni” – közölte Bujdosó Andrea.

A Tisza-frakció két másik vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaélésekkel, a másik a végrehajtási anomáliákkal foglalkozik majd.

Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját
Aggódik a 13 év alatti gyerekekért a KDNP, törvényjavaslatot nyújtottak be
Így fogadták Magyar Pétert Lengyelországban
Kiosztotta Magyar Pétert az egyik legnagyobb rajongója
Feloszlatta magát a képviselő-testület, miután a polgármester a Fidesznek kampányolt
Megtört Sulyok Tamás, engedett a miniszterelnök felszólításának