Magyar Péter szerdán bejelentette: a Tisza haladéktalanul felszámolja az Orbán-kormány által 2024-ben létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalt. A lépéssel szerinte hatmilliárd forint közpénz takarítható meg.
A politikus Facebook-oldalán tette közzé bejelentését:
„Haladéktalanul megszüntetjük a politikai bunkósbotként és kifizetőhelyként működő Szuverenitásvédelmi Sóhivatalt. Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt.”
Magyar már a kampányban is több alkalommal jelezte, hogy győzelmük esetén a hivatal nem maradhat fenn. Tavaly május 15-én például azt mondta: „sóval hintjük be a Szuverenitásvédelmi Hivatal helyét”.
Magyar bejegyzésével egy időben az „orbáni ÁVH” vezetője, Lánczi Tamás is posztot tett közzé Facebookon, az április 12-i választási kudarcuk óta most először nyikkant meg. „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható. De azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártunk, nem fognak eltűnni. A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad” – magyarázta a szarházi fideszes kápó, aki mondvacsinált indokokkal, légből kapott „kutatásokkal” gyalázta, hazaárulózta éveken át a kormánykritikus civil társadalmat és az ellenzéki politikusokat.





