Lubickol a háborús pszichózisban Orbán, aki ezúttal is az emberek riogatásával akar választást nyerni: most a pénteken, Csehországban (!) felgyújtott fegyvergyár ügyére kapaszkodott rá, hogy azt is bevonja a hazai kampányba.
A magyar kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot, jelentette az egyszemélyes potrohos páncélos hadosztály, a Facebook-oldalára feltöltött videójában szombaton.
„A közel-keleti háborúval sajnos a terrorizmus olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol nem vártuk”, magyarázta Orbán Viktor, miután a Donald Trump nevű szociopata haverja („a béke embere”) elszabadította a poklot Iránban.
„Ezért még az éjszaka folyamán egyeztettem a nemzetbiztonságért felelős vezetőinkkel és a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk” – közölte, hozzátéve, ha a csoport bármely tagja Magyarország területére lép, azonnal elfogják!
Orbán azzal is hergelt, hogy az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet. A terrorfenyegetettség szintjét már a közel-keleti háború kirobbanását követően megemelték, most ezt a megerősített készültséget fenntartják.
„Akármi is történik, Magyarország és a magyar családok biztonságát meg fogjuk védeni” – magyarázta.





