Kollégája halálát okozta egy szegedi kukásautó-sofőr, elítélték

szemétszállítás, kukás, kukásautó
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán egy férfit, aki 2024 őszén egy kukásautót vezetve, tolatás közben, kollégája halálát okozta. A bíróság a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 év 8 hónap, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A vádlottat három évre eltiltották közúti gépjármű vezetésétől.

A férfi 2024. szeptember 24-én napközben Szegeden egy kukásautót vezetett, amelynek hátsó fellépőjén két kollégáját szállította. A járművel egy szűk kereszteződésben balra akart kanyarodni, de a manővert nehezítette, hogy részben az útpadkán, részben az úttesten várakozott egy kisteherautó is.

Ezért a vádlott a balra kanyarodást két részletben kísérelte meg, befordulás után 10 kilométer per óra körüli sebességgel visszatolatott, de a művelet közben a két rakodó szabálytalanul továbbra is a tehergépkocsi hátsó fellépőin állt. Tolatás közben a vádlott a kukásautó bal hátsó részével nekiütközött az út mellett álló egyik villanyoszlopnak.

Az ütközés következtében a bal oldali fellépőn álló rakodó a teherautó hátsó része és a villanyoszlop betonlábazata közé szorult. A baleset következtében a sértett a helyszínen meghalt.

A vádlott – aki a baleset után hosszabb ideig pszichiátriai kezelésre szorult – az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Ütötték-vertek, egyik társukat megölték hajléktalanok Szegeden

Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is

Három férfi négy órán át, felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar

Ketten meghaltak egy lakástűzben Sajókazán

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson