Ismét megszólalt a rendőrség Egressy Mátyás halálával kapcsolatban

Nem találtak kábítószert a belvárosi buliból eltűnt fiú szervezetében; továbbra is rejtély, miért ugorhatott a Dunába.

egressy-matyas

Február végén a Dunában, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre találták meg a januárban eltűnt fiú, Egressy Mátyás holttestét. A rendőrség pénteken újabb közleményt adott ki, ebben azt írták, a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem volt kábítószer a fiatal szervezetében.

Felidézték: a fiú még január 17-én hajnalban indul el egy V. kerületi szórakozóhelyről, de soha nem ért haza. A nagy erőkkel folytatott kutatásba a rendőrségen és a társszerveken kívül civil szervezetek és magánemberek is bekapcsolódtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság feltérképezte, hogy a fiatal kikkel és hol volt a buli előtt, illetve merre járt, miután távozott a szórakozóhelyről.

„Tanúkat hallgattak ki, mobiltelefon-adatokat, valamint térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit elemezték. Másodpercről-másodpercre megvizsgálták a szórakozóhely belső felvételeit is: kikkel szórakozott, mikor és mit fogyasztott. Azt is megállapították, hogy a fiatal egyszer sem hagyta őrizetlenül a poharát” – olvasható a beszámolóban.

Az eljárás adatai mind arra utaltak, hogy a fiú a Lánchídról zuhant a Dunába. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szonárral felszerelt hajói napokig kutattak utána a zajló folyóban, hiába. A fővárosi rendőrök időközben azonosították és elfogták azt a férfit, aki egy buszon megtalálta és eltulajdonította a fiú elejtett mobiltelefonját. A fiatal holttestét végül február 21-én találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre.

A soron kívül elvégzett hatósági boncolás nem talált idegenkezűségre utaló sérülést, a toxikológiai vizsgálat eredménye pedig kimondta, hogy a fiú szervezetében nem volt kábítószer, gyógyszer vagy egyéb pszichoaktív anyag.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden részletre kiterjedő közigazgatási hatósági eljárása során ellenőriztek minden lehetséges nyomot, még a szóbeszédeket is. „Semmi sem támasztotta alá, hogy a fiú kábítószert fogyasztott volna, akár önszántából, akár tudtán kívül” – tudatta a rendőrség, hozzátéve: a rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal „külső kényszer nélkül került a Dunába, és a tragédia pontos indítékát is magával vitte a jeges folyóba”.

Nyomoz a rendőrség a Rendszerbontó Nagykoncert ügyében
Kezdődik: korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítottak meg egy fideszes politikust, Orbán öccséig érnek a szálak
Mi történik? Belőttek egy solymári óvoda ablakán
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének
Lövöldözés Kecskeméten, el akarták gázolni a rendőröket
Egy Fidesz-munkatárs lakásában találták meg a nemzetközileg körözött politikusbűnözőt