Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

egressy-matyas

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú, Egressy Mátyás holttestét. A fiatal még január 17-én hajnalban indul el egy V. kerületi szórakozóhelyről, de soha nem ért haza. Mobiltelefonját egy buszon ellopták, majd többfelé megfordult a városban, végül reggel felsétált a Lánchídra, onnan azonban már nem jött le.

A rendőrség ma azt közölte, hogy a fiú holttestet találták meg február 21-én délután a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre. Hétfőre bizonyosodott be minden kétséget kizáróan, hogy a január 17. óta eltűntként keresett 18 éves fiút találták meg. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel – írták.

Hozzátették, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közigazgatási hatósági eljárásban, szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.

Eltűnése óta folyamatosan keresték

A BRFK a Facebook-oldalán azt is közölte, a dunai vízirendészek az eltűnés bejelentését követően folyamatosan kutatták a Dunát és annak környezetét, azonban a keresés nem járt eredménnyel. Majd február 21-én a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre egy holttestet találtak.

„Az elmúlt napokban sokan érdeklődtek a fiú sorsa felől, a nyilvánosságot azonban kegyeleti és eljárási okokból csak az azonosítást és a család értesítését követően tájékoztattuk” – tudatta a rendőrség, közölve, hogy őszinte együttérzésüket fejezik ki a családnak.

Három embert ölt meg egy részeg BMW-s hajnalban Kiskunfélegyházánál
Nagy baleset az M0-son, lezártak egy szakaszt Nagytéténynél
Súlyosan megégett egy ötéves kislány Hajdúszoboszlón, miután beleesett a bográcsba
Nagy baleset Pécs közelében, rommát tört egy BYD SEAL
Meghalt a rendőr, akit társával elgázoltak a 8-as főúton
Rendőröket gázoltak el a 8-as főúton