Megszorítások és társadalmi válság jöhet, ha Orbán marad hatalmon – felmérés

Átlátnak már az emberek a kormány felelőtlen gazdaságpolitikáján és a választási előtti pénzosztogatásán.

orban-kormanyinfo
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Kormányinfó keretében a Karmelita kolostorban 2023. december 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Úgy tűnik, nem jön be a kormány háborús riogatása, sem a „Biztos választás” szlogen, az aHang által rendelt új közvélemény-kutatásból ugyanis kiderül: bármi is lesz végeredmény, pénzügyi megszorításokra számítanak a magyarok a választások után. Az elemzés arra is rámutat, hogy

a teljes társadalom szerint inkább egy újabb Fidesz-győzelem eredményezne társadalmi válságot, nem pedig egy kormányváltás.

Az aHang által februárban rendelt reprezentatív közvélemény-kutatásban a választások utáni válságokkal és megszorításokkal kapcsolatos várakozásokat elemezték. Két külön kérdésben vizsgálták, hogy mennyire tartanak attól a választópolgárok, hogy társadalmi válságot okozna egy kormányváltás vagy egy esetleges újabb Fidesz-győzelem. Majd azt is megkérdezték a választóktól, hogy a különböző választási végeredmények milyen formában járnának gazdasági megszorításokkal szerintük.

Elege van a magyaroknak az Orbán-rendszerből

Kormányváltás esetén a teljes társadalom 36%-a egyáltalán nem vagy csak kicsit tart attól, hogy társadalmi válság alakulna ki a választásokat követően, míg 28% az, aki inkább, vagy teljes mértékben tart attól, hogy társadalmi válság alakulna ki.

ahang-kutatas

Forrás: aHang.hu

Egy esetleges újabb Fidesz-győzelem esetén már borúlátóbbak a választók. A magyarok 32% gondolja azt, hogy nem valószínű, hogy társadalmi válságot okozna, ha folytatódna Orbán Viktor kormányzása, azonban 46% részben vagy teljesen számít arra, hogy társadalmi válság alakulna ki, ha a Fidesz maradna hatalmon.

Hiába a kormány folyamatos háborús és egyéb riogatása, a teljes társadalmat vizsgálva az mondható el, hogy ennek ellenére is a Fidesz-győzelemtől tartanak jobban a választók.

A társadalom közel 80%-a valamilyen formában megszorításokra számít a választások után.

„Biztos választás” a további lejtmenethez

Az aHang közleménye emlékeztet: a kormány az elmúlt időszakban maximálisra csavarta a sikerkommunikációt és a propagandát. Megjelentek a választásokhoz közeledve azok a szlogenek, hogy „A Fidesz a biztos választás”, illetve a „Szavak helyett tettek”. A közvélemény-kutatás azonban alapjaiban cáfolja a kormány azon kommunikációját, hogy a Fidesz hatalmon maradása biztosítaná a stabilitást.

A választók mindösszesen 5%-a mondja azt, hogy bármi is lesz a választások végeredménye, szerintük nem lesznek megszorítások. A teljes társadalom 23%-a gondolja azt, hogy inkább Fidesz-győzelem esetén várhatóak megszorítások a választások után, míg 21% szerint ez inkább Tisza-győzelem esetén jelentkezne.

Ami azonban sokatmondó, hogy a magyar társadalom 37%-a számít arra, a választások végeredményétől függetlenül megszorítások jönnek. Tehát bárki is fog nyerni, a választók szerint pénzügyi megszorításokkal kell számolni. A teljes társadalom 60%-a arra számít (23%: csak ha a Fidesz nyerne + 37%: bárki is nyer), hogy ha a Fidesz ismét megnyeri a választásokat, akkor pénzügyi megszorítások jönnek.

„Politikai értelemben az egyik legfontosabb következtetés az, hogy a megszorítások kérdése nem mobilizáló ígéret, hanem általános várakozás lett. Hiába a Fidesz propaganda, a választók beárazták az újabb győzelmüket, és azt nem gazdasági fellendülés jellemzi”

– mondta el Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója.

A teljes elemzés és a grafikonok az aHang oldalán érhető el. Az adatfelvételt a 21Kutatóközpont végezte. A hibrid adatfelvétel 2026. január 28. és február 2. zajlott, 1000 fő megkérdezésével.

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Lopnak: nemzeti szégyenfal indult az Orbán-rendszer milliárdos gazembereinek

Rohad a narancs: újabb reményteli közvélemény-kutatás jött ki

Még a Fidesz-szavazók közül is minden harmadik vitát akar Orbán és Magyar között

Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire

Orbán bejelentette: katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére