Orbán Viktor a számára egyre kétségbeejtőbb közvélemény-kutatásokra válaszul, már azzal próbálja összerémiszteni a lakosságot, hogy Ukrajna Magyarország ellen készülődik. A „Védelmi Tanács” mai ülése után azt mondta,
elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését, mivel olyan „jelzéseket kapott”, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében!
Orbán Viktor az ukrán „olajblokád” miatt hívta össze a Védelmi Tanács ülését, miután január 27-e óta nem érkezik olaj a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra. A megbeszélés után a putyinista gazember Facebook-videóban közölte: őszerinte egyértelmű, hogy ennek a példa nélküli leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak, az ukrán kormány olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára.
„Meghallgattam a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóit, látom, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében. Ezért elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. Ez azt jelenti, hogy a kiemelt energetikai létesítmények közelébe katonákat és a támadások elhárításához szükséges eszközöket is telepítünk”
– emelte új szintre a háborúval riogatást a rohadt, aljas fideszes.
A rendőrség a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányító központok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd. „Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig elrendeltem a drónrepülési tilalmat. Magyarországot nem lehet zsarolni” – rikácsolt tovább Orbán Viktor, a nyilvánvalóan sem Moszkvából, sem Pekingből, sem Washingtonból, sem Izraeleből soha, semennyire nem fogott ember.
Ez a nagy terv a választás elhalasztására?
Korábban felröppentek olyan hírek, hogy a Fidesz akár az április 12-i választás felfüggesztésére, elhalasztására is készülhet, ha nagyon rosszul állnak a számaik. Hogy Orbán mostani bejelentése már ennek alapoz-e meg, azt nem tudni, de könnyen elképzelhető, hogy áprilisig még addig srófolják a háborús pszichózist mindenféle kitalált (de legalábbis ellenőrizhetetlen) „jelzésekre” hivatkozva, hogy végül a Fidesz-báb kormányfő „kénytelen lesz” elnapolni a választást.





