Tömeges rosszullét történt egy zalaegerszegi középiskolában

Tömeges rosszullét történt egy zalaegerszegi középiskolában hétfőn; valószínűleg egy diák helyezett el gázképződést és ezzel rosszulléteket okozó vegyi anyagot egy lépcsőfordulóban. A rendőrség az ügyben közveszélyokozás miatt indított eljárást.

Több mint 440 diáknak és felnőttnek kellett elhagynia hétfőn a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikumának épületét, miután többen is fejfájásra, hányingerre panaszkodtak.

Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: az épületben lévőket a katasztrófavédelem munkatársai vezették ki az épületből. A mobillabor is a helyszínre érkezett, de az épületen belül semmiféle egészségre ártalmas anyagot nem tudtak már kimutatni, ezért mindenkit visszaengedtek.

Többeket kórházba vittek

Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte: az orvosi ellátásra szoruló diákokat a mentők kórházba szállították. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság az ügyben közveszélyokozás bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Az esettel kapcsolatban Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a közösségi oldalán arról adott hírt az állami iskolafenntartó, a rendőrség és a katasztrófavédelem tájékoztatása alapján, hogy a Deák Ferenc Technikumban

„valószínűsíthetően az egyik diák veszélybe sodorta az intézményben tanulókat, oktatókat és dolgozókat”.

Valaki egy befőttesüveget helyezett el az iskola lépcsőfordulójában, az üveg pedig olyan kémiai anyagot tartalmazott – feltételezések szerint vakondok elriasztására szolgáló vegyületet –, amely nedvesség hatására reakcióba lépett.

Azokat, akik bármilyen tünetet mutattak, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházba szállították. A mintegy negyven érintett között nincs súlyos eset, de a biztonság kedvéért megvizsgálták, megfigyelik őket – írta a polgármester. Hozzátette: a katasztrófavédelem a helyszínt átvizsgálta, „az okot kiváltó anyagot eltávolította”.

A rendőrség nyomozást indított, „hiszen a történteket a következmények miatt nem lehet diákcsínyként kezelni” – fogalmazott a polgármester. Az iskola dolgozói az épületet és az osztálytermeket kiszellőztették, a veszély elhárult, az eredeti állapot helyreállt, a tanítás folytatódhatott – közölte Balaicz Zoltán.

Két halálos tűzeset is volt az éjszaka
Vonattal ütközött egy autó Zalaegerszegen
Ittas rollereseket tiltottak el minden jármű vezetésétől Zalaegerszegen
Vonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen
Itt a bejelentés, megvan a Tisza oktatásügyi minisztere
Robbantással fenyegettek meg egy fővárosi iskolát