Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt, akit emberölés bűntett kísérletével gyanúsítanak, miután december 19-én este egy vadász és két mezőőr tetten érte a társával orvvadászó férfit, ám elmenekültek, majd eközben menekülés közben lövést adott le feléjük a gyanúsított.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon azt írta, szerencsére személyi sérülést nem okozott.
Az egyik orvvadászt, egy 50 éves nyírlugosi férfit a TEK munkatársainak közreműködésével az otthonában fogták el, kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
A másik férfi december 22-én önként jelentkezett a rendőrségen; a nyomozók tanúként hallgatták ki, szerepének tisztázása folyik – áll a közleményben.






