Alig két hete szerezte meg a NER a Blikket, de máris felvették a ritmust és azt csinálják, amit a többi fideszes propagandaoldal: karakter-gyilkolnak, valótlanságot terjesztenek.
Szerdán ugyanis drogot találtak ByeAlexnél, amikor egy csapat rendőr jelent meg korán reggel a kormánypártisággal nemigen vádolható zenésznél. Az „ügyre” azonnal rárepült a bulvárlap, és ma már azt terjesztették, hogy öt gramm, vagyis nagyjából 20 adagnyi kábítószer volt nála, ami ByeAlex szerint egyértelműen hazugság. (A mennyiségnek azért van jelentősége, mert ettől függ majd a büntetési tétel.)
„Ez nem igaz! Én egy kis lomot adtam át a rendőröknek. A rendőrök kis morzsákat is keresnek a fogyasztóknál ma. Nálam is ezt tették. Semmiféle 20 adag meg 5 gramm (de még 1 sem!) nem volt nálam. Mi az, hogy 20 adag egyébként is? Amennyiben nem takarítjátok el ezt a baromságot, a gatyótokat is le fogom perelni, bébikéim”
– üzente a zenész, és később egy hivatalos iratot is kiposztolt, ami alátámasztja, hogy a rendőrség mindössze egy gramm kokaint talált nála, illetve két darab, kábítószergyanús porral szennyezett kis zacskót.
A dolog érdekessége, hogy a Blikk szerint nekik az ORFK Kommunikációs Osztálya is már azt állította, hogy ByeAlex 5 gramm kokaint adott át a rendőri intézkedés során.
Lesz az még 5 kg is…
És akkor ezen a ponton érdemes felidézni azt a nemrég történt esetet, amikor a rendőrség a befőttesüveget is beleszámolta egy drogfogásba: az egyik lefoglalt bűnjelről készült előzetes szakértői véleményben bruttó 830 grammot említettek, csakhogy kiderült, valójában összesen nettó 7,74 gramm drogról volt szó,
a maradék a tárolásra használt befőttesüveg súlya.






