Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Aztán ha még jobban csökken a Fidesz népszerűsége, akkor a 15., sőt 23. havit is megígéri.

Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A kormány a szerdai ülésén úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán.

A bukását érző szélhámos a videójában arról magyarázott, hogy „a nemzeti kormány” előtti időszakban a baloldali kormányok elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, de nekik „sikerült visszaadniuk”, és most „elérkezett az ideje annak, hogy egy újabb nagy lépést tegyünk, bevezetjük a 14. havi nyugdíjat”.

Miközben a Gergely-naptár szerint egy év még mindig 12 hónapból áll, és nem ennek elhazudásával kellene hülyére venni az időseket, hanem megőrizni a nyugdíjaik vásárlóértékét,

Orbán kifejtette, hogy ez a gyakorlatban majd úgy néz ki, hogy – még a választás előtt – jövő februárban minden nyugdíjas

  • megkapja a rendes nyugdíját,
  • megkapja a 13. havi nyugdíjat,
  • és a 14. havi nyugdíj egy heti (!) összegét, vagyis mindössze egynegyedét,
  • egy évvel később pedig a következőt és így tovább.

„Amit vállaltunk, azt betartjuk. Azt mondtuk, velünk azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak. Ezt a nyugdíjat mindenki megkapja, mindegy, kire szavazott” – hízelgett a vereségére készülő lefingott despota, aki néhány hónapja még poloskáknak nevezte az ellenzékieket.

Orbán Viktor: csak a Fidesz-KDNP-nek van Alföld-programja!

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit

Bukására készül Orbán, köztársasági elnökként mentené a hatalmát a mocskos gazember

Megszavazták, jön a nyugdíjas Kánaán

Razzia a Tisza Pártnál, kiszállt a hatóság Magyar Péterékhez

Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért