Létezik olyan, amiben egyetértés van a Fidesz és a Tisza szavazói között – írja az aHang egy friss kutatás nyomán, ez a konszenzus pedig az, hogy
a kormánypártiak döntő többsége szerint is szükséges lenne a nemzetközi választási megfigyelők jelenléte Magyarországon a jövő évi választás során.
A civil szervezet közleménye emlékeztet: „Teljes körű választási megfigyelő EBESZ missziót a 2026-os parlamenti választásokra” címmel nyáron kampányt indítottak, amelyhez mostanáig több tízezer ember csatlakozott. Azt szeretnék elérni, hogy 2022 után jövőre is teljes körű megfigyelői missziót indítson a nemzetközi szervezet az országgyűlési választás tisztaságának felügyeletére.
Az aHang kampányhoz egy közvélemény-kutatást is megrendelt a 21 Kutatóközponttól, amelyből kiderül, hogy a teljes társadalom közel 70%-a fontosnak tartja, hogy jelen legyenek jövőre nemzetközi választási megfigyelők.
„Ritka az a téma vagy ügy, amiben a pártpreferencia szerinti megoszlások is egy irányba mutatnak, itt azonban ez a helyzet: a Fidesz szavazóitól kezdve a Tisza-párti és egyéb ellenzéki pártok támogatóin át egyetértés van abban, hogy szükséges a nemzetközi megfigyelők jelenléte” – olvasható az elemzésben.
Nem a kormány, hanem az állampolgárok tisztánlátása miatt kell
Az aHang képviselői jövő hét kedden személyesen fognak felszólalni az EBESZ konferenciáján, ahol arra fogják kérni az EBESZ tagállamokat, hogy amennyiben a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala teljes körű választási megfigyelő misszió indítását javasolja Magyarországra, támogassák azt. A varsói konferencián a petíciót is átadják.
„Bármi is lesz a választások végeredménye, jogunk van tudni, hogy történt az, és mik vezettek odáig. Nem várjuk, hogy az EBESZ puszta jelenléte önmagában meggyőzi a kormányt, hogy változtasson a gyakorlatán – ezt a 2022 utáni tapasztalatokból világosan látjuk. De az EBESZ-megfigyelés nem is a kormány kedvéért van, hanem értünk, magyar állampolgárokért, hogy tiszta képet kaphassunk”
– foglalta össze Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója.