Feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank egy kibercsaló ellen

„Azonnali feljelentést tett” a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nevében telefonáló kibercsaló (!) ellen – jelentette be a jegybank szerdán,

mintha az ilyesmi ne lenne mindennapos a pénzügyi szektorban, noha az ennél sokkal fajsúlyosabb, a Matolcsy-éra alatt a jegybankból kihordott százmilliárdok ügyében továbbra is néma csend van.

Most úgy magyarázták, „a bűnöző” a jegybank nevében, annak ügyfélszolgálati telefonszámát ideiglenesen lemásolva telefonált egy banki ügyfélnek, azt jelezve, hogy kibertámadás miatt annak haladéktalanul egy „biztonsági számlára” kell átutalnia a bankszámláján lévő megtakarításokat. A bűnöző számítógépes kémprogramot is letöltethetett az áldozattal, mivel át tudta venni az uralmat annak számítógépe felett. Ezt követően a csaló a saját számlájára utalta az ügyfél jelentős összegű megtakarítását.

Hangsúlyozták, az MNB soha semmilyen ürüggyel nem kéri el az ügyfelektől telefonos, elektronikus úton azok bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatait, nem buzdítja őket pénzük elutalására, illetve nem töltet le velük „vírusvédő” programokat – a valóságban kémprogramokat – sem.

Lecsapott az MNB, súlyos bírságot kapott az egyik nagybank

Bedőlt egy mikrohitelező cég, lépett az MNB

Brutális vagyont vihettek ki az MNB-ből Varga Mihály megérkezése előtt

Brutális bírságot kapott Tiborcz István bankja

Orbán üzent a nyugdíjasoknak: nagy dolog jön, ilyet Európában nem tudnak

Mi történik? Történelmi csúcson a hazai vállalatfelvásárlások száma