„Szégyen és gyalázat!” – A kormánypártok leszavazták a parlamenti vizsgálóbizottság ötletét a Szőlő utcai botrány ügyben

A Fidesz-KDNP képviselői ma az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában leszavazták a Szőlő utca ügyében kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot – írja Dobrev Klára a Facebookon.

A DK elnöke szerint az orbánisták nem akarják, hogy kiderüljön az igazság;

„nem akarják, hogy rács mögé kerüljenek azok a magasrangú politikusok, akik a saját, beteges szexuális vágyaik kielégítésére használták ezeket a gyerekeket, és nem akarják, hogy kiderüljön: ki az a Zsolti bácsi.”

„Szégyen és gyalázat! A KDNP-s Vejkey Imre, Semjén Zsolt párttársa még ki is állt a védhetetlen és önleleplező döntés mellett” – hívta fel a figyelmet Dobrev.

Orbán Viktor eközben a propaganda-podcastjaiban arról magyaráz, hogy igaza volt Semjén Zsoltnak, amikor a parlamentben őrjöngött, mert az egész ügy, csak „egy vérvád”. A kormányfő a Harcosok Órája nevű műsor hétfői adásában egy szót sem szentelt gyerekvédelemnek, vagy annak, hogy akkor mégis mit nyomoznak tizedik éve a javítóintézet kapcsán, ha minden csak „vérvád”.

Semjén Zsolt idegei feladták, feljelentette a népszerű humoristát
Őrizetbe vették Semjén Zsolt haverját Csehországban, gyanús fehér anyagot találtak a csomagtartójában
Komjáthi nekiesett Dobrevnek: Ne legyetek ti az akadálya annak, hogy végre megszabaduljunk ettől a kormánytól!
Hankó Balázs feljelenti Dobrev Klárát
Invázióról beszél, rovarokhoz hasonlítja a Fidesz a választók többségét
Rengeteg család kap iskolakezdési támogatást – itt vannak a jogosultak