Áramlopásért jelentették fel Magyar Péteréket

A Magyar Nemzet állítja, már folyamatban van a szabálysértési eljárás, a Tisza Párt nem kapott erről értesítést.

magyar-peter
Fotó: Facebook/Magyar Péter

A Karcagi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított a Tisza Párt egy rendezvényével összefüggésben, miután Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre feljelentést tett – írja a Magyar Nemzet.

Magyar Péter egyik korábbi országjárása során Tiszafüredre is ellátogatott, ahol a város fideszes polgármestere szerint a párt szabálytalanul használt áramot rendezvényükhöz.

Ujvári – aki tavaly ellenfél nélkül nyerte el újra a polgármesteri széket – a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, hogy minden esemény után területhasználati díjat kell fizetni az önkormányzatnak, és tavaly, amikor a Tisza Párt náluk tartott programot, ezzel kapcsolatban nem is volt vita. Most viszont állítása szerint Magyar Péter kijelentette, hogy húszezer forintnál többet nem hajlandó fizetni az áramért és a költségekért, sőt állítólag azt is kilátásba helyezte, hogy ha mégis többet kérnének, tüntetést szervez a városháza elé.

A polgármester végül ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert szerinte a párt aktivistái egy nyilvános mosdóból vételeztek áramot fizetés nélkül, valamint autóval hajtottak be egy természetvédelmi területre.

Reagált a Tisza Párt

A Tisza Párt és Magyar Péter tagadja a vádakat: azt állítják, hogy saját áramfejlesztőt használtak, volt érvényes behajtási engedélyük, és nem is tárgyaltak a polgármesterrel.

A párt megkeresésre azt közölte, hogy a rendezvényt nem ők szervezték, és hivatalosan sem kaptak tájékoztatást az eljárás megindításáról.

Kiderült: valóban titkos migránstábor kialakítását tervezte az Orbán-kormány 2024-ben Vitnyéden
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”
Magyar Péter: Riasztották a Gripeneket egy izraeli utasszállító miatt
Magyar Péter kiosztotta a migránsokért könyörgő milliárdos csirkegyár-tulajdonost
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Súlyos lelepleződés: a Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket