Lázár János bemondta: visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a MÁV-Volán csoport

tiszaeszlar-vonat
Fotó: Facebook/MÁV-csoport

„A MÁV és a Volán csoport összevonásával visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a vállalatcsoport”

– bohóckodott a vasútrombolási miniszter abban az országban, ahol „repülőrajtnak” hívják a földbeállást, sosem volt luxus, plusz egyéb idióták próbálják folyamatosan hülyének nézni a lakosságot.

Lázár János a hétfői Közlekedési Infón úgy magyarázta, a következő években majd folytatódik a flottabővítés, a vasúti személyszállítási kapacitás 130 ezerről 160 ezerre, a menetrendszerűég 85-88 százalékra emelkedhet („-het”), a buszflotta átlagos életkora az új beszerzésekkel 8 évre csökkenhet („-het”).

– közölte e Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a Közlekedési infón, Budapesten. A MÁV-Volán csoport vezérigazgatójával, Hegyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatón megjegyezte: az elmúlt hónapokban szerinte megtörtént a kimozdulás a MÁV esetében,

messze még a siker, de aránytalan sok kritika érte a vállalatcsoportot!

Hitelt hitelre halmozva foltozzák a vasútat

Elmondta, hogy a rendszerváltás legnagyobb mozdonycsere programja zajlik, amit részben saját forrásból, részben „egy magyar bankcsoport hiteléből” valósít meg a vállalatcsoport, és elbírálás alatt van az Európai Fejlesztési Bankhoz (EIB) beadott egymilliárd eurós hitelkérelme, amelyről szeptember-októberben születhet döntés.

Szólt arról is, hogy egy év előkészítés után, szeptember közepén elindul az M1-es autópálya kiszélesítése 2×3 sávra. A 800 milliárd forintos beruházás 2029-ben fejeződhet be.

Lázár János elmondta, kezdeményezte a kormányfőnél és a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, hogy az önkormányzatok közútfejlesztés-karbantartás esetén a befizetett szolidaritási adó legalább 20 százalékát leírhassák, ezzel több száz milliárd forint maradhat helyben erre a célra.

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Lázár János 1 millióba kerülő kávéfőzőt használ egy Reddit-poszt szerint

Repülőrajt helyett tovább lopták az országot: katasztrofális évet zárt a magyar gazdaság

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból