A HungaroMet friss Facebook-bejegyzésében szedte össze, hogy milyen időjárás várható az idei augusztus 20-i nemzeti ünnepen.
Jelen állás szerint nagyjából a fél országra – beleértve Pest megyét és Budapestet is – elsőfokú (sárga) veszélyjelzés lesz érvényben szerdán, az aznapi előrejelzések szerint ugyanis estig napos, csapadékmentes időre lehet számítani,
azonban kora estétől kezdve az ország északnyugati felén már növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye.
„Az északnyugat felől közeledő hidegfront előterében nemzeti ünnepünkön napközben még száraz légtömeg alakítja időjárásunkat, majd estétől egy ún. meleg nedves szállítószalag hatására az ország északnyugati felén már labilizálódik a légkör” – olvasható a posztban.
Ami magyarul azt jelenti, hogy estig napos, gomolyfelhős, csapadékmentes időre számíthatunk, 29-34 fokokkal, a nap második felében azonban nyugat felől már vastagabb felhőzet érkezik fölénk, és kora estétől az ország északnyugati felén megnövekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, „de éjfélig még összességében kevés helyen fordulhatnak elő azokban a megyékben is, ahol figyelmeztetés van érvényben zivatarra” – írták,
vagyis eszerint az esti tűzijáték egyelőre nincs veszélyben.