Székesfehérvár önkormányzata a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a helyi Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is megjelent a Pseudomonas aeruginosa baktérium, amit korábban a Szent György Kórház szülészeti osztályán is kimutattak, és amiről Takács Péter egészségügyi miniszter gazember azt hazudozza, hogy az csak „egy jelzőbaktérium, nem jelent közvetlen fertőződési kockázatot” (mégis van olyan nyolc hónapos kislány, aki hónapok óta küzd a fehérvári kórházban elkapott fertőzéssel).
Az önkormányzat szerint tájékoztatást kértek a Fejérvíztől, akik elmondták: nem egy, a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó, hanem „az adott épületek vezetékrendszerén belül van jelen a baktérium”. „Ezek az esetek a szakemberek szerint nem függenek tehát össze egymással” – olvasható a posztban (noha mindenesetre érdekes, hogy a kórházi, valamint ez az eset is éppen Székesfehérváron történik, nem pedig az ország két végében – a szerk.).
„Az épületek belső rendszerében van probléma. Az iskola esetében a szakemberek véleménye alapján valószínűleg a nyári szünet miatti leállás, a »pangó víz« a probléma oka” – folytatták, hozzátéve:
a Szakképzési Centrum azonnal elrendelte az épület fertőtlenítését.
Akár vérmérgezést is okozhat a baktérium
Még ha Takács Péter egészségügy-propagandista nem is, a nála „némileg” szakavatottabb szervezet, a WHO veszélyesként tartja számon a Pseudomonas aeruginosa baktériumot, főként, ha sebekre kerül. Ebben az esetben is elsősorban az újszülötteknél, illetve az immunproblémával küzdők esetében okozhat komoly fertőzést.
A tünetek közé tartozik a tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés, de legrosszabb esetben vérmérgezést és bélproblémákat is okozhat.