Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy idős, látássérült férfi ellen, aki még tavaly decemberben az általa vezetett traktorral halálra gázolta feleségét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken, noha jogosítványa sincs, lévén mindkét szemére látássérült.
A főügyészség szerdai közleményében azt írta, a vádirat szerint a hatvanas évei végén járó férfi mindkét szemét érintő súlyos szembetegségben szenved, ami egészségügyileg alkalmatlanná tette a vezetésre.
Annak ellenére, hogy emiatt érvényes gépjárművezetői engedélye sincs, rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, amellyel a nyírteleki lakásától néhány kilométernyire lévő földjére járt ki.
A férfi 2024. december 1-jén hazafelé tartott, a 38-as főút kereszteződésében megállt, elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd megkezdte a jobbra kanyarodást, de nem vette észre az út szélén álló házastársát, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort. Az asszony a maga mellett tartott kerékpárjával együtt a földre esett, a traktor pedig áthajtott rajta.
A balesetben a nő a helyszínen az életét vesztette.
Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, vele szemben két év felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, és végleg eltiltanák a járművezetéstől.