Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a MÁV a főváros és a Balaton térségét

Érdekes módon még azon a vonalon is baj van, ahol néhány hónapja éppen azért volt napokig vágányzár, hogy a fákat megnyírják.

mav-vonat-vasut
Fotó: Facebook/MÁV

A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – magyarázza a Mávinform hétfőn, hozzátéve, hogy

a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői „brutális vihar” az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

150 „MÁV-busz” szállítja az utasokat

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ” – írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkor az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.
A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.

„Elfogytak a pótlóbuszok”: tömeg várja a budaörsi vasútállomáson, hogy valahogy hazajusson

Ismét káosz a győri fővonalon: lerohadt egy vonat az egyetlen működő vágányon

Új járatok indítását jelentette be a MÁV

Leállt a vonatközlekedés a Balaton északi partján, most a vihar a hibás

Összeomlott a vonatközlekedés a Budapest-Győr vonalon

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira