Döntött a Kúria: hülyeségeket beszélt a rendőrség, de akkor sem tartható szivárványos menet a Pride napján

Budapest Pride
A 24. Budapest Pride résztvevői gyülekeznek a Kossuth téren 2019. július 6-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Jogosan tiltotta meg a rendőrség a négy szervezet által június 28-ára Budapestre meghirdetett Budapest Pride felvonulást, ezt állapította meg a Kúria, vagyis elutasította a felperesek által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet.

Pénteki közleményükben állították: a szervezők annak a 2020-ban elfogadott törvénynek az ötödik évfordulója alkalmából kívántak demonstrációt tartani, amely „megfosztotta a transznemű embereket a nem- és az ahhoz kapcsolódó névváltoztatás jogától”.

A gyűlés célja az lett volna, hogy kiálljanak a transznemű emberek és az LMBTQI-közösség jogegyenlősége mellett és felhívják a figyelmet az elmúlt öt év kirekesztő jogalkotásának hatásaira, „különösen tekintettel a közelgő 30. Budapest Pride felvonulásra, valamint az LMBTQ-közösséggel szembeni kormányzati gyűlöletkeltésre” – magyarázta el a Kúria.

Hülyeségekről hadovált a rendőrség

A rendőrség tiltó határozatában arra hivatkozott, hogy a korábbi Pride-gyűlések a tervezett gyűlés „előzményi gyűlései”, és a korábbi, előzményi gyűléseken készült képek olyan jelenetsorokat ábrázolnak, amelyek a gyermekvédelmi törvényben foglalt tilalmat sértenék. A Kúria megállapította, hogy a gyülekezési hatóság a megismételt eljárásra előírt tényállás indoklási kötelezettségének eleget tett, ám a feltárt tényekből határozatának egy részében okszerűtlen következtetésre jutott. Ugyanis

a rendőrség határozatában foglaltak még összességükben sem bizonyítják azt, hogy a korábbi Pride-okat „előzményi” gyűléseknek lehet tekinteni, illetve, hogy a tervezett gyűlés tudomásulvétele esetén a jelen gyűlés helyszíne szolgálhatna a 30. Budapest Pride-ként.

A Kúria e körben hangsúlyozta, hogy a hatóság a formai szempontokra eltúlzott, aránytalan hangsúlyt fektetett, továbbá, hogy „a figyelembe vett valamennyi körülmény csak közvetett bizonyítékul szolgál arra, hogy a tervezett gyűlés tudomásulvétele esetén a jelen gyűléssel érintett helyszín tényleges helyszínként szolgálhatna a 30. Budapest Pride-hoz” – fogalmaztak.

De ettől még csúnya dolog kiállni a jogegyenlőség mellett

Ugyanakkor a Kúria a gyűlés céljával kapcsolatosan a rendőrség következtetéseit helytállónak találta. Megállapította, hogy a gyűlés célja egyebek mellett a transznemű emberek nem- és névváltoztatási jogával kapcsolatos kiállásra is irányul, márpedig a transzneműség fogalmi eleme az, hogy az adott személy a születési nemétől eltérően határozza meg a saját nemét.

Erre tekintettel alappal merült fel kétely a hatóságban arra vonatkozóan, hogy a gyűlés bejelentett célja önmagában felveti azt, hogy a gyűlés megtartása ütközik a gyülekezési, illetve a gyermekvédelmi törvénybe foglalt tilalommal. Ezt a kételyt pedig a szervezők a gyülekezési hatóság által tartott egyeztetésen sem tudták eloszlatni – fűzték hozzá.

Továbbá a Kúria az irányadó gyakorlatnak megfelelően nem adott helyt a felpereseknek az Alkotmánybíróság, illetve az Európai Unió Bírósága megkeresése iránti indítványának, mert a gyülekezési törvény által meghatározott 3 napos elbírálási határidő ezt nem teszi lehetővé – olvasható a közleményben.

A rendőrség honlapján elérhető határozat szerint a gyűlés szervezői az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság és a Társaság a Szabadságjogokért.

Magyar Péter a Házibuli zenéjével osztotta meg a Hír TV propagandistájának erőlködését

Kocsis Máté: Egyesével utána fogunk menni minden kommentelőnek

Hiába ígérgetett Lázár, megszívták a veszprémiek: egész nyáron nem jut nekik klímás vonat

Magyar Péter újabb országjárásra indul nyáron

Pofátlan herék: így dőzsölnek a bukott köztársasági elnökök az adófizetők pénzéből

Kiskorú, értelmi fogyatékos gyerekkel létesített szexuális kapcsolatot egy férfi Veszprém megyében