Török Gábor a Pride betiltásáról: Amikor a hatalom a rendőrségen keresztül jogászkodik, annak általában nincs jó vége

Török Gábor
Török Gábor politikai elemző.

„Egy pillanatra sem keverném össze, említeném egy lapon a Fidesz megalakítását és a Pride megtartását. Csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor egy hatalom – a rendőrségen keresztül – elkezd jogászkodni és tiltani, az általában nem szokott nagyon sikeres lenni”

– figyelmeztetett Török Gábor a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy a hatalom rendőrsége „betiltotta” a Budapest Pride-ot a gyülekezési törvényre hivatkozva, noha a Fővárosi Önkormányzat rendezvényére nem is terjed ki annak hatálya.

A politikai elemző bejegyzéséhez két képet csatolt, az egyiken Debreczeni József: Orbán Viktor című könyvének egyik oldala látható. A szövegben Orbán Viktor egyes szám első személyben írja le a rendőrökkel való találkozóját a Fidesz megalapítása után. A miniszterelnök arról ír, hogy miután illegális szervezetnek minősítették az ifjúsági szervezetüket, a mai kormánypárt alapját, a rendőrök kihallgatásra vitték, annak ellenére, hogy a szervezet „alkotmányos alapokon áll”.

A másik képen egy részlet látható a rendőrség mai, Pride-ot betiltó határozatából.

Egy pillanatra sem keverném össze, említeném egy lapon a Fidesz megalakítását és a Pride megtartását. Csak annyit…

Posted by törökgáborelemez on Thursday, June 19, 2025

Karácsony Gergely egyébként azt üzente, hogy a rendőrség tiltásának „nincs relevanciája”, Pride lesz, „és pont”.

Vagyis a dolog úgy fest, hogy a homofób, „mindenkit gyűlölünk” Orbán-kormány és a BRFK vergődése ellenére biztosan meg lesz tartva a Pride, sőt, még az is lehet, hogy a hatalom végül egy soha nem látott méretű kormányellenes megmozdulást provokál ki maga ellen.

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Pottyondy Edina: A sötét mágia gyengül, ez a nép Rákosi és Kádár után lerázza magáról Orbán Viktort is

A Nézőpont megfejtette: valójában Orbán Viktor nyert az óriási Budapest Pride-dal

Történelmi tömeg a „betiltott” Pride-on, óriási pofon a Fidesz gyűlöletpolitikájának

Hat országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész

2,7 milliós arany napszemüveget találtak Szijjártónén, „az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén”