„A magyarok döntő többsége változásért kiált. Le akarja zárni az a kivagyi oligarchák, az új földesurak, a pökhendi Orbán-janicsárok és az urizáló politikus bűnözők által uralt elvesztegetett évtizedeket” – kommentálta Magyar Péter a Medián friss közvélemény-kutatását, mely szerint már 51-36 a pártja előnye a Fidesz népszerűségéhez képest.

A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy még a nyáron újabb országjárásra indul.

„Ezen a nyáron újra felszántjuk az országot, körbejárjuk a csodálatos magyar vidéket. Július 12-én pedig a kormányzati felkészülés jegyében tartunk kongresszust és meghallgatjuk minden magyar ember hangját”

– írta.

Magyar Péter úgy látja, 10 emberből 7 szerint rossz irányba mennek hazánkban a dolgok. „Egyre többen mondják ki, először csak maguknak, aztán a szeretteiknek suttogva és végül már hangosan és nyilvánosan, hogy Magyarország és a magyarok ennél sokkal, de sokkal többet érdemelnek” – olvasható a posztban.

Megosztás