Elesett a győri vonal, több helyen meghibásodott a biztosítóberendezés

vasut-vonat-mav
Fotó: Facebook/Mávinform

Előkerült a Mávinform, és fél 3-ra méltóztatták tájékoztatni az utasokat, hogy délelőtt óta késnek a vonatok a győri vonalon – azt mondjuk nem tudni, hogy ez a mostani kettő meghibásodás valamelyike okozta-e a korábbi felfordulást is, vagy azzal együtt már három biztosítóberendezés-hiba történt ma.

Az MTI híre szerint mindenesetre hosszabb menetidőre kell számítani délután (is) a győri vasúti fővonalon, mert

  • meghibásodott a biztosítóberendezés Tatabánya és Környe,
  • valamint Szárliget és Tatabánya között.

Az írták, a helyreállításig az S12-es vonatok, rövidebb útvonalon, csak a budapesti Déli pályaudvar és Tatabánya között járnak. Az utasok Tatabánya és Oroszlány között a párhuzamos Volán-járatokkal utazhatnak, amelyeken a fennakadás végéig elfogadják a vasúti menetjegyeket is.

Arról, hogy már a kora délelőtti győri vonatok is késtek (szintén biztosítóberendezés-hiba miatt) valamint, hogy az appban igényelhető „késési biztosítás” konkrétan használhatatlan és/vagy átverésnek tűnik, itt írtunk ma hosszabban.

Ez van most, megszólalt a MÁV a Keleti pályaudvar összeomlása kapcsán

Újabb káosz a MÁV-nál, elesett a „felújított” Keleti pályaudvar

Összeomlott a vasúti közlekedés Győrben

Gázolt a vonat: káosz, pótlóbuszok a veszprémi fővonalon

Váratlan üzemanyaghiány a budapesti repülőtéren, korlátozások léptek életbe

Megbénul a főváros 23-án, itt kell forgalomkorlátozásokra, lezárásokra számítani