Használhatatlan a MÁV+ app „késési biztosítása”, megnémult a Mávinform

vonat, vasút, MÁV

28 percet késett a Győrből a budapesti Déli pályaudvarra indított S10-es személyvonat szerda délelőtt, így gondoltuk bérletesként is kipróbáljuk az ilyen esetekre bedobott Lázár-propagandát késési biztosítást.

Ehhez először le kellett tölteni az új MÁV+ alkalmazást, ami ugyan szebb, mint a korábbi, de használhatatlanabb is. A menetrend már nem a megszokott, egyszerű listában jelenik meg, a vonatok tényleges érkezését pedig elrejtették, így csak a menetrendszerinti időpont látható (ami gyakorlatilag érdektelen az állandó késések, járatkimaradások mellett), és még hosszan sorolhatnánk…

A késéséket viszont csak ebben az új appban lehet rögzíteni, úgyhogy az lett a taktika, hogy a menetrend figyelésére és a bérlet bemutatására a régi appot fogjuk használni, a késésbiztosítás „igényléséhez” pedig az újat.

Ekkora jött a meglepetés: a MÁV+ erre sem alkalmas.

A közel fél óra késéssel megérkező vonatra felszállva elsőként be kell kapcsolni a telefonon a helymeghatározást (hogy érzékelhesse a rendszer, nem csalunk, tényleg egy késő vonathoz van szerencsénk).

Nagy nehezen sikerült, csak mégsem.

Nagy nehezen sikerült, csak persze mégsem.

Ezután – micsoda meglepetés – az app nem érzékel semmiféle vonatot a közelben. Pedig rajta ülünk. De szerencsére megadható kézzel is a járat száma, ajánlja fel a felület! Azt most hagyjuk is, hogy mezei, nem vonatszexuális utasként miért kellene járatszámokkal tisztában lennünk, de szerencsére a régi appból ez is kideríthető: 4937. Ekkor már úgy negyed órája utazunk, de hát idő mint a tenger, van aki olvas, más zenét hallgat, és van aki ilyen baromságokkal kínlódik…

A kézi jártatszám-megadás körülbelül tizedjére sikerül, a legváltozatosabb hibaüzeneteket követően. És azért is, mert az ország legforgalmasabb vasútvonalán, az „isten háta mögötti” Biatorbágy és Kelenföld között 2025-ben még mindig nincs térerő több szakaszon. Nem 4 vagy 5G nincs, hanem semmilyen. Ja, hogy ott a WiFi? Nem, nincs WiFi, utoljára évekkel ezelőtt működött ezeken a vonatokon, azóta pedig ez legyen a legkisebb probléma.

Na, de vonatszám megadva, hurrá, „ezzel a járattal utazunk”, erősíti meg az app. És ennyi. A késési biztosítás menüpontban továbbra is „0 / 5” az összegyűjtött Lázár-kreditjeink késéseink száma. Semmi gond, biztos majd később írják jóvá. Megérkezünk végre, elmúlt dél, az appban még mindig semmi.

Akkor ez elúszott. Oda a remélt 945 forint kedvezmény (egyötöde), merthogy a bérleteseknek egy hónapban legalább ötször kell végignyomkodniuk ezt a tortúrát – azon felül, hogy a vonatjuk is 5x késik –, hogy aztán a következő bérlet árából kemény 10% kedvezményt kapjanak. Gáláns, mondhatni, ha nem lenne embertelenül megalázó az egész.

Az pedig csak mellékszál, hogy a 4937-es vonat 28 percnyi késését lesz szíves az olvasó bemondásra elhinni nekünk, mert a Mávinformot a hétvégi káosz óta mintha beszüntették volna. Az utolsó poszt a Facebook-oldalukra 21 órája került fel, és egész kedden emellett még egyetlen posztjuk volt, vagyis immár láthatóan az utastájékoztatással is felhagytak.

Kisiklott és az árokba dőlt egy vonat Magyarkútnál, 20 fő utazott rajta

Mozgó vonatból ugrott ki egy gyermek, mentőhelikopter vitte el

Lázár János bemondta: visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a MÁV-Volán csoport

Kigyulladt a Citadella InterCity mozdonya

Leállt a MÁV online jegyértékesítő rendszere

Hatalmas lánggal ég egy BKV-busz Budapesten