Orbán Viktor: én egy utcai szabadságharcos voltam és vagyok

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök az esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést ellenőrzi Budapesten, a Római-parton 2024. szeptember 15-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Én egy utcai szabadságharcos voltam és vagyok – bohóckodott egy francia tévécsatornának a Facebookon hergelő puhos TSZ-elnök, akinek itthon az országjárásait évek óta titokban szervezik, és csak az előre kiválogatott rajongóit engedik a közelébe.

Messziről jött ember persze azt hazudozik, amit akar, úgyhogy a francia LCI-nek adott interjújában Orbán Viktornak az is belefért, hogy eldicsekedjen vele:

„a mi kultúránk alapja a szabadság, a részvétel, a demokrácia, (…) nekünk ezt kell erősíteni”

– mondta ezt akkor, amikor a fél ország a Pride-betiltás miatt, illetve a civilek és a független sajtó ellehetetlenítésére készülő törvény kapcsán forrong.

Orbán, miközben éppen földbe áll a magyar gazdaság, és szinte minden mutató szerint az EU legszerencsétlenebb, szétlopott országa lettünk, azt is megfejtette, hogy Európának van jelenleg gyenge vezetése, és rossz válaszokat adnak a bajokra!

Félrekezelték a migránsválságot, a koronavírus-járvánnyal járó válságot, a zöld átmenetet, a háborút, a szankciókat, és „minden válságot arra használnak, hogy centralizáljanak, és jogköröket vegyenek el a nemzetállamoktól” – magyarázta a felcsúti géniusz.

Orbán: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Magyar Péter: A rettegő miniszterelnök kordonok mögött uszít és hazudik

Orbán Viktor bejelentette: Brüsszelben nagy a baj!

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat

Rohadt krumplival kampányolt a belvárosi fideszes, kiakadtak a nyugdíjasok