Orbán fizikai erőszakra buzdít a propagandistának állt futballozójával

Egymásra talált a tahópolitika és a tahófutball.

orban-bode-daniel

Magyarország kormányfője immár nyíltan fizikai erőszakra buzdít a Facebook-oldalán: Orbán Viktor egy fenyegető hangulatú videót posztolt, amihez azt írta:

„Böde Dani igazi harcos! Magyarországért harcol. A pályán és azon kívül is. Ha belekötsz, úgy jársz, mint a norvég. Hajrá, Dani, hajrá, magyarok!”

A miniszterelnök keménykedésének előzménye, hogy Böde Dániel válogatott labdakergetőt, a Paks játékosát is beszervezte a kormánypropaganda az Ukrajna ellen uszító kampányához, Böde követői pedig nem meglepő módon kiakadtak ezen.

Orbán Viktor viszont mindebből arra a megfejtésre jutott, hogy aki „beleköt” Bödébe, az majd szintén úgy lesz földhöz csapkodva, mint ahogy az újdonsült „politikai szakértőjének” ellenfelei a pályán.

Földön birkózó csodás jogállamiság

Lattmann Tamás ismert nemzetközi jogász a kommentek között meg is jegyezte:

„Van abban valami egészen perverz, hogy egy miniszterelnök egy focistától annak leglátványosabb szabálytalanságát tartja fontosnak kiemelni. Majd utána abban, amikor amiatt sír a szája folyamatosan, hogy bántják az ő csodás jogállamiságát. Mondjuk, árulkodó.”

Másvalaki pedig azt írta: „az ország első embere fizikai erőszakra buzdít… Néha még mindig azt hiszem nincs lejjebb, de mindennap képesek rácáfolni…”

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat