Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Szatírt fogtak a rendőrök Szegeden; a férfi az újszegedi ligetnél mutogatta magát szeméremsértő módon – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a férfi április 9-én délután az egyik buszmegálló közelében, bokrok között állva, nadrágját letolva szeméremsértően viselkedett. Az állampolgári bejelentésre kiérkező rendőrök a férfit a közelben megtalálták, előállították, majd őrizetbe vették.

A szeméremsértés vétsége miatt indult eljárásban a Szegedi Járási Ügyészség a szökés-elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. Kiderült,

a férfival szemben korábban több alkalommal is folyt már hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás.

A Szegedi Járásbíróság a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is

Három férfi négy órán át, felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar

Elfogtak egy férfit, akinél gyermekekről készült pornográf felvételeket találtak

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről