Újabb alamizsnát dobna a kormány a nyugdíjasoknak a jövő évi választás előtt

tallai-andras-nyugdijasok
Fotó: Facebook/Tállai András

1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben, miután a kormány 4,5 százalékos inflációval számol – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Hogy a nevetséges összegű kiegészítés mire elég, azon túl, hogy addig majd még ötvenszer be lehet jelenteni a kormánypropaganda minden felületén, mint valami bődületes „ajándékot”, azt mindenki kiszámolhatja magának,

Gulyás Gergely mindenesetre már most elkezdte fűteni a nyugdíjasokat, hogy a 4,5 százalékos inflációból bizony „az a jogi kötelezettsége is származik a kormánynak”, hogy kiegészítő nyugdíjemelést fizessen, és erre a célra több mint 90 milliárd forintot különítettek el.

A 4,5 százalékos inflációval számolva, novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő emelésre lesz szükség. Ez az átlagnyugdíj esetén 39 600 forintot jelent – közölte, arról már mélyen hallgatva, hogy konkrétan hányan kapnak „átlagnyugdíjat”, és hányan jóval az alattit.

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Visszatért a Heti Hetes, de nem úgy, ahogy gondolnád

Teljes a pánik: már Orbán Viktor is a 14. havi nyugdíjjal pettingeli a nyugdíjasokat

Bejelentette az államtitkár, hogy a nyugdíjasok megkapták az utalványokat

Kivéreztette a kormány a patinás gyárat, száz év után megszűnik a hazai csempegyártás

Felrobbant a Mol üzeme Százhalombattán, ezt lehet most tudni