Orbán Viktor tizenöt évnyi vidékpusztítás után: „a falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni”

orban-kukucskal
Fotó: Instagram/Orbán Viktor

A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni – magyarázta Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videójában,

mintha nem ő kormányozna tizenöt éve, nem az ő kormányzása alatt néptelenedtek volna el a falvak, szűntek meg buszjáratok, zártak be a kisboltok, lehetetlenültek el az utolsó közösségi helyeket jelentő kocsmák is.

A miniszterelnök, aki másfél évtizedes uralkodása után még mindig azt akarja elhitetni, hogy ő valójában ellenzékben van, és nem rajta múlott semmi, most a kormány „kistelepüléseket támogató programjairól” magyarázva azt mondta, a szerdai kormányülésen szinte minden a falvakról szólt!

„Szerintünk a falu nem a múlt, hanem a jövő, ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz” – kábított.

Közlése szerint arról döntöttek:

„támogatjuk a kisboltokat boltonként 3 millió forinttal, mentőövet dobunk a kiskocsmáknak szintén 3 millió forint értékben – minden 2000 fő alatti település pályázhat –, viszünk minden faluba legalább egy ATM-et, és templomfelújítási programot is hirdetünk a kistelepülések számára”.

„A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni, ezen dolgoztunk ma” – magyarázta a vidék legnagyobb leépítője, aki természetesen, mint minden választásra ráfordulva, hirtelen rettenetesen elkezd aggódni a falvak(ban élő szavazók)ért, és a saját maga pusztításának kozmetikázását is képes „áttörésként” eladni.

Zebrák, harmincmilliós fák: Magyar Péter Orbánék eltitkolt birtokáról posztolt

Orbán Viktor: nem lehetett tovább nézni, hogy kifosztják az embereket

Orbánról a kommentelői: „Utoljára a Rákosi-korszakban fenyegették így az embereket!”