Majdnem a Dunába fulladt egy tüntető a kedd esti budapesti demonstráció után

Szabó Bálint előzőleg bemászott egy rendőrautó alá, és ott trombitált.

HADHÁZY Ákos
A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelő, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által szervezett, a Ferenciek terén megtartott ellenzéki demonstráció résztvevőinek egy csoportja az Erzsébet hídon 2025. március 25-én. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A Dunába mászott az egyik tüntető a kedd esti budapesti demonstráció során. A vízi rendészek kimentették, újra kellett éleszteni – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

Azt írták, 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába.

A vízirendészet helyszínen tartózkodó járőrhajójáról azonnal mentőövet dobtak neki, ő azonban szándékosan többször elúszott mellette. A rendőröknek pár perc múlva sikerült a hajóba emelni.

Mivel a férfi nem mutatott életjeleket, rögtön megkezdték az újraélesztését. A partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak.

A hvg.hu úgy tudja, Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő és „visszatérő képviselő-jelölt” próbálta meg átúszni a Dunát, és az újraélesztése sikerrel járhatott, mivel szerda reggel már a Fővárosi Közgyűlés ülését zavarta bekiabálással.

Ő volt egyébként az is, aki Orbán Viktor március 15-i beszéde után trombitált egy Kálvin téri szálloda ablakából.

Egy másik cikk megjegyzi, Szabó a Dunában fürdőzést megelőzően

„a Petőfi hídon bemászott egy rendőrautó alá, és ott trombitált”.

Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren

Kiadós ónos eső jön, narancs riasztás van Budapesten

Hóban fekve, részegen találtak meg egy 14 éves fiút Budapesten

Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért

Kigyulladt egy hétvégi faház Budakeszin, egy ember meghalt

Olvad a jég, többen beszakadtak a Balatonba