Aggasztó hírek érkeztek Ferenc pápáról

JÉZUS KRISZTUS; FERENC pápa
Ferenc pápa a vízkereszt alkalmából tartandó szentmiséjére érkezik a vatikáni Szent Péter-székesegyházba 2025. január 6-án. A nyugati kereszténység a karácsonyi időszakot lezáró, háromkirályok ünnepeként is ismert napon a napkeleti bölcseknek a kisded Jézusnál tett látogatásáról emlékezik meg. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Nyugodtan, pihenéssel telt Ferenc pápa éjszakája, akit krónikus légzési betegsége miatt kórházban ápolnak – közölte a Szentszék vasárnap, noha az orvosok szerint

a pápa állapota továbbra is kritikus, tegnap légzési rohama volt, oxigénre és várátömlesztésre is szüksége volt, de éber maradt és karosszékbe is ült.

A pápa egyik legközelebbi munkatársaként ismert Konrad Krajewski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője az Ansa hírügynökségnek úgy nyilatkozott, „semmivel sem tudok többet, mint amennyit az orvosok közölnek a pápa egészségi állapotáról”.

A szentszéki államtitkárság vezetője, Pietro Parolin bíboros egy szombat esti misén Bergamo városában hangsúlyozta, hogy az egyház és a hívők gondolatai és buzgó imája Ferenc pápa felépülésének szólnak.

Az egyesült államokbeli Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt hangoztatta, hogy Ferenc pápáért imádkoznak.

A szombat esti orvosi közlemény szerint Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, a nap folyamán légzési rohama volt, oxigénre és várátömlesztésre is szüksége volt, de éber maradt és karosszékbe is ült.

Spontán imádság indult Ferenc pápáért

Szombat délutántól a pápát ápoló Gemelli-klinika udvarán álló II. János Pál pápa szobránál spontán imádság indult, amelyen olaszok és külföldiek is részt vettek. Több hívő már nem a Szent Péter térre megy, hanem a Gemelli-klinikához: a Rómában tartózkodó argentin turisták közül is sokan felkeresték a kórház udvarát, ahol virágokat, mécseseket, üzeneteket helyeznek el.

A Szent Péter-bazilika a szombat esti kilenc órás misére, amikor általában üresebb szokott lenni, megtelt hívőkkel, akik a pápáért imádkoztak.

II. János Pált is a Gemelli-klinikán kezelték

II. János Pált 1978 és 2005 közötti pápasága alatt hét alkalommal kezelték a Gemelli-klinikán. Először 1981-ben, amikor Ali Agca török terrorista rálőtt. A lengyel pápa a „harmadik Vatikánnak” nevezte el a Gemellit, a Vatikán és a Castel Gandolfóban ma már alig használt pápai rezidencia után.

II. János Pál pápa leghosszabb kórházi tartózkodása 2005 márciusában volt, amikor tizennyolc napig volt a Gemelliben.

XVI. Benedek egyszer sem feküdt be a kórházba. Egyszer járt a Gemelliben, amikor fivérét, a beteg Georg atyát látogatta meg.

Vasárnap az egyház a diakónusok jubileumát ünnepli. Az egész világból érkezett résztvevőknek Rino Fisichella bíboros mutat be misét a Szent Péter-bazilikában.

Előzetes vatikáni közlések szerint a hagyományosan délben elhangzó Úrangyala-imádságnak csak az írásos változatát adják ki.

Sulyok Tamás és Magyar Péter is részt vesz Ferenc pápa temetésén

Kiderült, mi okozhatta Ferenc pápa halálát

Meghalt Ferenc pápa

Aggasztó Ferenc pápa állapota

Óriási áramkimaradás Prága jelentős részén, egyelőre nem tudják, mi történt

71 európai parlamenti képviselő jön a Budapest Pride-ra