Gond van a Normaflore termékeivel, vizsgálódik a hatóság

normaflore

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Normaflore termékcsalád forgalmazójával, az Opella Healthcare Commercial Kft.-vel szemben, a versenyhatóság gyanúja szerint

a cég két termékét nem az engedélyezett alkalmazási előírások alapján mutatta be egyes reklámjaiban.

A GVH pénteki közleményében jelezte: gyanújuk szerint a forgalmazó tavaly szeptember 1-jétől a Normaflore belsőleges szuszpenzió és a Normaflore extra 4 milliárd/5 ml belsőleges szuszpenzió gyógyszerek népszerűsítése során a termékek alkalmazási előírásain túlmutató állításokat fogalmaz meg. A versenyhivatal szerint a vállalkozás ezekkel az állításokkal vélhetően nem az engedélyezett alkalmazási előírások alapján mutatta be a Normaflore termékeket.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.

A versenyhivatal a közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét arra, hogy a vény nélkül is kiadható gyógyszerek reklámozása esetén kizárólag olyan állításokat tehetnek, amelyek maradéktalanul megfelelnek az engedélyezett alkalmazási előírásoknak.

A közlemény arra nem tér ki, hogy pontosan mely állításokkal van gondja a hatóságnak.

Gigabírságot kapott az About You, több százezer magyar vásárlónak fizetnek vissza pénzt

Brutális bírságot kapott a Használtautó.hu

Lecsapott a GVH a népszerű magyar influenszer-polihisztorra

Gigabírságot kapott a Lidl: éveken át átverték a vásárlókat

Súlyos pofon Orbánéknak, megszólalt a hitelminősítő

Újra jósolt Orbán futóbolondja, jövőre 2-3 százalékos bővülést vár